Négy évszak - Versek

Ott a kedves őszi
napsugárba kint,
gyümölcstől hajol meg
a fák ága mind.

Gazdagon, bőséggel
termett meg mindenik.
Hű kertészünk szíve
úgy örül nékik.

Az Úr Jézus fái
emberéletek.
Én is az ő kedves
fája lehetek.

Kertjébe fogadta
kicsiny életem,
S csupán egy a vágyam
azóta nekem:

Hogyha majd megérint
ősz hideg szele,
állhassak előtte
gyümölccsel tele.

Vadlúd vágta fellegek,
őszi ködös reggelek,
falevelek ropognak,
hűvös szelek forognak,
eső szitál,hull a dér,
nemsokára itt a tél.

Fényesen ülnek a fákon az almák,
kényesen őrizi nyár üde hangját:
nagy fa és kis falevél.
Jaj, jaj, jön már a tél!

Álmosan integet ősszel a medve,
sárosan szédeleg, bújik a kertbe:
nyúlfi és pöttöm egér.
Jaj, jaj, jön már a tél!

Kisgyerek úszik a tenger-avarba,
hirtelen elcsitul, ámul a hangra:
szélduda arról mesél,
jön már, itt van a tél!

Hullanak a levelek,
Így köszöntik a telet.
Búcsúzik a morcos ősz,
Csak még kicsit elidőz.

Hófelhőket hoz a szél,
Sok-sok titkot elmesél.
Varjúcsapat mondja: kár!
Bárcsak jönne már a nyár!

Deres hajnalban a rét,
Sárgult fűben szerteszét
Fagyoskodó verebek,
Nem szeretik a telet.

Róka fut az avaron,
Szarvas lépked a havon,
Zúzmara van a fákon.
Jöjjön a tavasz, várom!

Szél, szél, őszi szél,
körtefának mit mesélsz?

Mesélek a világról,
Hold nővérem fiáról,
mesélek a szüretről,
meg az érő hidegről.

Szél, szél, őszi szél,
Merre járhat már a tél?

Nincs az innen messzire,
tükrös tónak szélibe,
vállán ezer jégcsap nyúlik,
bundájába varjú búvik,
napról-napra egyre nő,
nem lesz itt már jobb idő.

Érett szilva mind lepotyog,
kondérokban lekvár rotyog,
Gyengül a nap sárga fénye,
elszárad a levél széle.

Kiégett sok rigó-torok,
csordulnak az őszi borok,
lehullik a mogyoró,
szól az őszi susogó.

Az őszi szél lombot kavar,
talpam alatt színes avar.
Sárga, barna falevelek,
rozsdaszínű levélszőnyeg.

Lombjuk vesztett kopár ágak
dideregve télre várnak.
Égbe nyúlik kopasz águk,
levetették a ruhájuk.

Őszi eső mossa őket,
őszi szélben didergőket.
Águkról az eső cseppen,
földre hullik tehetetlen.

Egyre hullik, egyre pereg,
nehéz cseppje csak csepereg.
Az esőcsepp, mint könny pereg,
siratja a leveleket.

Köd-anyóka
bő ruhája
száll folyóra,
őszi tájra.

Jobbra billen,
balra lebben,
játszik minden
őszi kertben.

Tejfehéren,
dagadozva,
mintha éppen
dunyha volna.

Végigtáncol
alvó házon,
simogatja,
hogy ne fázzon.

Hab-köpennyel
betakarja,
fehér lesz a
patak partja.

Versenyt száll a
pajkos széllel
s átkarolja
őt az éjjel.

Almafánknak aranyága
rőt gyümölcsöt termett,
itt az idő, nosza pajtás
töltsük meg a vermet.

Sárga húsú piros alma
húzza le az ágat,
magas fáról le ne pottyanj,
ki ne törd a lábad.

Alkonyatra készen leszünk,
tele lesz a láda,
kamra polca nem lesz üres
Fagy-apóra várva.

Ősszel az erdő
mindig oly különös,
dér csillan a fákon
s a reggel már ködös.

Szőlő leve csordul,
száll az ökörnyál is,
vadludak vonulnak,
velük megy a nyár is.

Fázik a föld, reszket
- levél hull le rája,
télig melegíti
sárga új ruhája.

Mi kopog?
Mi kopog?
— Harkály vagyok, kopogok.
Nem is tudom, mióta
vár rám ez a diófa.

Mi ragyog?
Mi ragyog?
— Hát nem tudod, ki vagyok?
Béka vagyok, leveli,
ki a fiát neveli

Azt fütyüli a rigó:
"Fiú, fiú millió,
csak fiúnak lenni jó,
fiúnak jut a dió!"

Nem úgy van az, te rigó,
fütyülj más nótát is:
Ha a fiú millió,
millió a lány is!

Ha nagyra nő a fiú,
eléri az ágat,
mind leveri a diót,
elviszi a lánynak!

Csepereg az őszi eső,
az utcán kint sok esernyő.
Merev nyelű színes gombák,
férfiak és nők is hordják.

Kockásak és virágosak,
egyszínűek és csíkosak,
feketék, szürkék, barnák,
pirosak, zöldek sárgák.

Permetez rájuk az eső,
a szitáló, párás idő.
Selymükbe a szél belekap,
de gazdájuk száraz marad.

Ha nézem az esernyőket,
kedvem mégis felhőtlen lesz.
Felvidít az ernyők hada,
a sok tarka, színes gomba.

Szél, szél fut a szél,
fakó felhőn vágtat,
odacsördít ostorával,
csapkodja a fákat.

- Szél, hová szállsz?
- Hét határon túlra.
- Ha odaérsz, mit csinálsz?
- Visszajövök újra.

Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?

Hüvös az éj, hideg a szél
halványabb a napsugár

Ki tudja már, a sok gólya
a sok fecske merre jár

Elhervadtak a virágok
sárgulnak a levelek

A szőlősben szüretelnek
a szorgalmas emberek

Kortét, almát, szilvát, diót
szedeget a sok gyerek

Előbújnak a szekrényből
sálak és pulóverek

Kora reggel már dér fedi
Odakinn a földeket

Elbúcsúzik a fényes nyár
Siratja az erdő s berek

Esti virágok
csöndben csukódnak,
udvar fénylik
mézsárga holdnak.

Némák a fák is,
levél se rebben,
tücskök beszélnek
szép őszi kertben.

Kút vize hallgat,
néha megloccsan,
bogárhad alszik
fázó bokorban.

Halkan harangoz
katángok szára:
-Hó hull fejünkre
majd nemsokára!

 

Erdő közepében
búsan búg a gerle.
Vajon miért kesereg
szegény árva lelke?

Széthullott a fészke,
elhagyta a párja,
el kell menni innen
más idegen tájra.

Más idegen tájra,
más hazát keresni,
más párra találni,
más fészket szerezni.

Elbúgja bánatát
a hallgatag fáknak,
jaj, mégsem oldódik
szívében a bánat.

Dideregve ébredt már az erdő
Álmosan állnak a bokrok és a fák

A napot már gyakran takarja felhő
Megváltozik a nyári világ

Ónos eső hullott tegnap este
És derengve sütött csak a nap

De a fákat száz színre festette
Az őszi fény bágyadt sugara

A zöld színű lombok, varázsütésre
Arany kék-bíbor pompában állnak

Így köszönti új évszakát, az őszt
És int búcsút az erdő a nyárnak

Itt az ősz! Itt az ősz!
Szőlőhegyen jár a csősz
Vállán villog puskacső,
levegőbe belelő:
- Dirr-durr! Belelő.

Menekül a szarkahad.
Éhes seregély csapat
víg szüretből kimarad.

Megérett a körte, alma,
rád mosolyog piros halma.
Almahegy, körtehegy
kirándulni boltba megy.

Ni, a fecskék!  Ni, a fecskék
dróton ülő hangjegyecskék.
Őszi szelek megtanulták
ezt a kottát, s fújják, fújják.

Hát a gólyák merre járnak?
- Piramisok felé szállnak.
Árva fészkük várja őket,
míg tavasszal visszatérnek.

Vadlibák, vadlibák szárnya
búsan az egeket szántja.
Búcsúznak nádi világtól,
s kiúsznak lassan a tájból.

Álmos a kertben a hinta;
Karjait ölébe ejti.
Nem táncol véle Katinka.
Nem ül az ölébe senki.

Hol a homokvár büszke tornya?
Tatár dúlta fel vagy török?
Romja maradt csupán, egy bucka,
s fahídja, az is eltörött.

Hideg esők, hideg szelek...
Hullnak a fákról levelek.
Ködöt pipáló hajnalok
Fújnak a fákra harmatot.

Messziről int a napsugár:
- Elmúlt a nyár! Elmúlt a nyár!
Hazaballag hegyről a csősz,
s átveszi őrhelyét az ősz.